Nyomtatás pólóra a megfelelő eljárással


Szolgáltatás / szerda, május 27th, 2020

A textilre való nyomtatás manapság már bárkinek elérhető. Például ajándékozás céljából vagy saját használatra is történhet a nyomtatás pólóra, ráadásul egészen kedvező áron. Persze ez a választott technológiától és a mintától, ábrától is függ, de ha a profikra bízza magát, akkor csakis jól járhat. A birtokába kerülő példány vagy példányok egészen biztosan magas minőséget fognak képviselni és még csillagászati összegeket sem kell fizetnie. Ugyanis, aki ért hozzá, az azonnal meg tudja mondani, hogy az adott embléma milyen eljárással vihető fel a legszebben és melyik az a módszer, ami ár/érték arányban is kiváló választást jelent, ha a nyomtatás pólóra történik. Az A.A.Miller csapata biztosan nem hagyja ilyen téren sem cserben, hiszen ők maguk is több módot tudnak kínálni a nyomtatás pólóra való kivitelezéséhez és a több évtizedes tapasztalatuknak hála, mindig tudják, hogy mit mivel lehet igényesen megvalósítani. Ezt pedig, ha igényt tart rá az ügyfél, akkor megosztják vele, hiszen nekik is érdekük, hogy minél jobb minőségű termékek kerüljenek ki a kezük közül. Amennyiben úgy vélik, hogy a szitanyomás is tökéletes eredményt fog hozni, akkor azt szintén meg fogják mondani, annak ellenére, hogy ez az egyik leggazdaságosabb módszer. Soha nem erőltetik rá a kliensekre a drágább eljárást, amennyiben nem szükséges, hiszen a bizalmuk elnyerése és megtartása legalább olyan fontos számukra, mint a nívós szolgáltatás biztosítása. Ugyanakkor, ha valaki kimondottan azzal a céllal érkezik hozzájuk vagy keresi fel őket, hogy szitanyomás által valósítsák meg a terveit, akkor a részletek tisztázása mellett, bizonyos esetekben még próbanyomást is végeznek. Így biztosak lesznek benne, hogy olyan lesz a kész póló, ahogy azt az ügyfél elképzelte, vagy ha nem, akkor javítani tudnak még rajta. Ugyanis a szitanyomás révén nagyon sokféle minta varázsolható pólóra, de fontos, hogy a szakik is pontosan tudják, milyen végeredményt várnak el tőlük. Ezért kérnek mindig látványtervet és a színeket is emiatt pontosítják ugyanazon kódok segítségével.